2014. július 1., kedd

Pipacs a szélben


Egyik délután egy  rétre leltem, 
amint járva-kelve útra keltem
csak a rohanás az, ami miatt eddig nem láttam
mint megannyi mást, a világban!

Rácsodáltam a zöld hullámzó tengerre, 
mely a nyári szélben, úgy játszott éppen, 
mint a víz fodra a hegyvidéken.

Egyszer csak egy pipacs bukkant fel a habok közül,
mint magányos vitorlás a sziklaszírt mögül.

Egyedül küzdött a szélben, 
egymaga állt ott vitézen.
piros szirmát fodrozta a júniusi szél, 
s én bámultam, mily szép.

Még dicsértem volna tovább, 
hogy mily jó is, hogy így helytáll,
mikor erősebb légfuvallatban
elengedte egyik szirmát,
mely magasan fejem fölé szállt...

Az lágyan repült, könnyedén, 
mint a sóhaj az éj tengerén, 
mint gyermek kacaja egy nyári reggelen, 
csak szállt, szállt messze a végtelen ég-tengeren.

S én néztem utána ámulva, csendesen,
mint aki elveszített valamit, s kedvesen 
intettem neki: "Ég veled!"
Álltam, s néztem a kék eget, 
s könny öntötte el szememet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése