Napnyugta

Mint fáradt gyermek, aki kimerülten megpihen
A Nap lassan lenyugszik, a hegyek mögé billen.
Koronája még megcsiklandozza az ég alját,
huncut mosolyával még beköszön, s narancs haját
borzolja a vörös felhők végtelen tengerében.

Csend

Csend van, 

nem moccan semmi.

Kint a szellő is elült, s van valami

édes kis pillanat, 

mely most itt ragadt.

Csend van, 

s oly jó nekem,

hogy nem mozdulok, s a kezem

rajtad pihen, s a csendben 

csak a szív zakatol szüntelen.

Csend van,

 ne szólj hát,

ne rombold szét a hangulatát!

Oly jó így némán lenni,

csak a csókodra várni, lesni.

Csend van, 

hát meg ne szólalj!

Legyen néma az az óhaj

melyet érzel, 

s amit kimondani most ne merészelj!