2012. november 27., kedd

A köd




A városra köd borult egy reggelen.
Sűrű, tejfehér, nehéz s hirtelen
minden eltűnt, mintha sosem lett volna,
Mintha a ködben csak maga a köd volna.

Eltüntette az eget,
el messze a hegyet,
nincs templomtorony,
nincs híd, nincs a kis Pagony.

Nem ereszti, körülveszi,
jeges hideg újaival becézgeti,
Mint mostoha sosem szeretett gyermekét,
úgy teszi rá a városra köd-kezét.

Telhetetlen éhét csak az est csillapítja,
a köd-fátyolra éjt hajítva.
A házak üvegszemmel vakon néznek a füsttel teli légbe,
s mint lápi-lidércek nyári éjjel,
táncot járnak a fénnyel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése