Ébredés

Úgy ébredtem,

mint lusta hajnali fény a kertek alján.

Pillám alá már be-be szűrődött 

az első merész kora napsugár.

Éreztem, 

hogy lehunyt szememen át felmelegít,

s lustaságom nyújtózásba kényszerít.

Kinyitottam szemem,

magamba szívtam a tavasz fényét, 

s kedvesem érintését.

Ő is ébredt, 

csendesen simult,

csókot lehelt gyűrött arcomra.

S álmosságom messzire űzve, 

hozzá bújva köszöntöttem az ébredő reggelt...

Az összehúzott függöny-ráncok mögött

a reggel lassan győzött,

s míg a fény-árnyék játék bekúszott ágyunkra,

madárdal csendült fel, 

s narancsos meleg bújt mellénk.

Oly jó még kicsit összebújva

éhezőn várni a Nap fényét...

s mire átveszi az uralmat, 
ég és föld között,

s mire betölti a szobát meleg selymes palásttal,

felébredünk,

kétkedőn, 

ráérőn, 
mint a felhő mögül előtörő

hajnali fénysugár.