Csend honolt már a házak között,
elhalkult az utca, a kis közök.
Bent is sötét, kint is épp csak lámpa fény
az utca zaja halkul, itt az éj...
A fekete ablak-szemek mögött
paplanba zárt apró örömök,
édes álmok, ölelő kezek
izgatottá vált éhes szívek...
Aludnék már én is, az óra is ezt kéri,
kattogva hirdeti, a Hold az időt méri.
Eleget teszek óhajának, bebújok ágyamba,
s fejem befúrom puha párnámba.
Hirtelen egy szemtelen kismadár
dalra fakad, s már-már
azt hiszem, itt a reggel,
s én alvás nélkül kelhetek fel.
De hisz éjszaka van még, messze még a reggel
e madárka mégis dalol, pedig a Nap még nem kell fel.
Magam se értem miért, de mosolygok szavára.
Jól esik minden dallama, minden trillája.
Télen a szél füttyöt szólamban játszott,
s a jég karmolta ablakban a szél hárfázott.
Éneket csak a gyerekek hallattak,
mikor daloltak a karácsonyfa alatt.
Már vagy fertály órája szól, fáradatlanul.
S ekkor váratlanul
egy másik kismadár valahol messze válaszol.
Ketten dalolnak, egyik hosszút szól,
másik rövidet, de ékest válaszol.
Míg hallgattam őket, lassan elért az álom,
s bevallom az estét alig várom.
Várom, hogy halljam még szavuk újra
hogy elkísérjenek a hosszú álom-útra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése