Az éj előtt

Elfáradt a Nap, lassan nyugovóra tér,

Bár a fénye a még az égen helyet kér.

Ragyog míg lehet gazdagon, szórja aranyát,

Hogy aztán alá bukva mindet az éjnek adja át...

  

Március

 

Tavasz lopakodik a kertek alatt,

Járása egyre fürgébb, már gyorsan halad.

Bimbó és virág fakad mögötte,

gyöngyvirág és nárcisz díszeleg körülötte.

Jő' a tavasz, örüljön a szívetek!

Vár a természet, vár a kertetek!

Itt a tavasz, berúgta a kertkaput,

Végig rohant a háznál lesatúlt,

Körülnézett, elégedetten bólint,

tudja már mit merre szór itt,

tudja hol nő majd a tulipán, hol a rózsa,

int egyet, s már csak szórja, szórja...

 

Hát itt a tavasz, végre,

remélem már marad, s a tél

messze jár..

Előttünk a március, mögöttünk a február.

Merengő ősz

                                               

                                             

  Lassan elfárad a napsugár mire véget ér a nyár.

Lassan elcsuklik a forró szél, mire partot ér az ár.

Lassan hullnak a levelek, mert még él a remény,

hogy a nyár után nem lesz a tél kemény.

 

Lassan bágyadt fényt ölt a reggel, s csíp a szél, míg a nap kél

Lassan színpompás öltönyt ölt a rét s ködöt sodor a szél

Lassan sötét lesz a kora délután, mintha álmodozna kicsit

Lassan kel fel reggel a nap, nehezen indítja a kocsit... 

 

Lassan zizegőssé válik minden fuvallat,

Lassan esőssé válik minden pillanat.

Lassan hosszú zoknit húz az ember, 

mert karcosan hideg már a reggel.

 

Szentendre 2020

A Korzó üres, szinte a szél se rebben, 

csak a kacsák szárnya csapkod a csendben. 

Fodrozódik a Duna, egy csónak lebeg amott

tán egy horgász hagyott ott csapot-papot.. 

A macskaköves út most kihalt és csendes 

A vendéglők cégére a tavaszi szélben repdes 

nyikorog egy ajtó, tán nyitva hagyta a gazda,

vagy csak egy árva macska sír, nem talál haza..

Kék az ég, süt a nap oly békés minden,

szinte elhiszem hogy semmi baj sincsen.

De nézd csak! Zöld a rét, virágoznak a fák!

A kertekben illatoznak a színes rózsák.

Tiszta a levegő, és amott repül két gerle,

A  torony tele van már vele ..

Ott meg ezernyi pici 🦋 repked

Döngicsélnek a méhek a természet ébred.

Csak az ember az ki bent ül, egyedül árván,

mert nem tisztelte a természetet, s kábán

ész nélkül él, s olyat tesz folyton folyvást 

amivel önmagának árt, és meglásd hanem okul belőle,

a vírus visszajön ismét jövőre....

Könnyek nélkül

Gyermekként nem tudjuk,

hogy egyszer könnyek nélkül is sírunk,

s úgy hiányzik majd egy szó, vagy csak egy mozdulat,

mit csak ő adhat.

Gyermekként oly természetes az,

hogy vele jön a tavasz,

hogy nyáron virág nyílik s ősszel levél hull,

hogy mikor egy élet elmúl

minden más lesz.

Úgy számolod az éveket

mikor ő elment.

Egy év, kettő, három,

Tavaly múlt nyáron..

Nem, már két éve

és még mindig úgy fáj az emléke.

Gyermekként minden oly szép,

tiszta csillogó a kép.

És nem gondolunk arra, hogy egy nap

nélküle lesz holnap..

És mégis.. ha bajban vagy őt hívod újra

hogy segítsen fel a helyes útra.

S ő megteszi, mert ott van veled

láthatatlanul is fogja kezed.

Migrén

Mikor egy apró kis ér  bedagad,

s lüktetve feszíteni kezdi agyadat,

Nem tudsz másra gondolni,

csak arra, hogy tudd megszüntetni.

Azt gondolod, majd elmúlik..

fekszel mozdulatlan..

....majd csillapszik.

De csak lüktet, és feszít,

míg az ember elveszti az eszét.

A homlokodban egy követ veszel észre,

mely befészkeli magát és készre

rágja magát benned,

s a kín nem múlik... s már enned sincs kedved.

Vérnyomásod egekbe hág,

forog pörög a világ,

szédülsz és émelyegsz,

s már a holnapban is kételkedsz.

Szíved hevesen ver, majd kiugrik

majd lassan újra  megnyugszik.

Aztán, mint valami zabolátlan paripa vágtatni kezd,

S te csak tűröd, mert mást mit tehetsz?

Az éj ólomként nehezedik rád,

míg mindenki alussza bársony-álmát

te álmatlanul verejtékben reszketsz,

és kíntól összekuporodva fetrengsz.

Aztán jön a segítség - párod nem nézi tovább -

már neki fáj mindaz, amit lát.

Jön a mentő, orvos közelít....

talán lesz valaki aki segít....

Még egy fél nap...ennyi a kín. 

Lassan gyógyulsz, gyenge vagy,

mint fagyott hóvirág az olvadozó hókupac mélyén...

...de lassan csak talpra állsz a hét végén....

Apró házak

Apró házak a szenderegnek a hegyen,

mint megannyi apró mécses, 

álmosan pislákolnak, s kérik, valaki tegyen

fényt a téli éjbe, hogy világítsanak neked édes.

El ne tévedj a kanyargó utcákon!

Te, ki nem ismered e tájat,

bárcsak barátaim tudnátok,

mily szép itt a tél, s hó borítja a várat!

A templom téren nyüzsög az élet.

Vásárok és Betlehem vár téged.

Kedves emberek jönnek mennek,

pék süti a kiflid s kenyered.

Két bácsi ül a padon kint a téren,

pipa szárukat tömik serényen

megy a csevej, itt ők figyelik a népet,

rólad s rólam is adnak egyfajta képet.

Apró házak, füstölgő kémények,
csendes utak, kényelmes élet.
Tán hazaértünk, ki tudja előre?
Most nem nézünk vissza, csak előre.