2013. március 3., vasárnap

Ezüst híd





Lassan bukik le a Nap a tó mögött,
mint magányos kő a hegyről legördült,
S messze a kopasz téli fák fölött
a szél fáradt zenét hegedült…

A víz hártyás, alig-alig fodrozódik,
Felszínén az utolsó napsugár elcsúszik.
Metsző szél rohan a tavon át,
S a mélyben egy halraj úszik át…

Csendesen, észrevétlen úsznak
Kitudja merre hová indulnak,
hisz a tó sem végtelen, de itt élnek
S ki vannak téve minden tavi-szeszélynek.

Tudják, hol vannak az áramaltok
hol ülnek hattyúk a vízen kecsesen
hogy merre vannak kis kavics-járatok
s hol hullámzik a víz halkan észrevétlen.

Este van, a Hold tölti be az eget
S a szél megdermeszti a jeget.
Csendes minden a környéken,
de lent a mélyben ünnep van készülőben….

A Hold már az úr, magasan jár az égen,
Lubickol a tó az ezüstös fényben.
A halak végre meglelték, mit kerestek,
az ezüst hidat, mit a Hold a vízre eresztett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése