2013. január 17., csütörtök

Nagyapó



A diófa alatt, egy kerti székben,
nagyapó alszik, békességben.
Kiskutya fekszik mellette,
ágak hajladoznak felette.
Feje hátra-hátra billen,
Öreg már, nehéz neki az illem.

Kicsi fiúcska fut feléje,
csípőre tett kézzel áll eléje.
Nézi az alvó öregembert,
ősz haját, azt a fehér kendert,
arca ráncait, vagy ezret,
kezét, melyet munkában edzett.

Nézi, nézi egy darabig,
majd hirtelen az ölébe ugrik.
„Ébredj Nagyapó! Indul a lovas hintó!”
Az öreg felébred, kábán körülnéz,
átöleli, két kicsi kéz.

Szelíden mosolyog a fiúcskára,
S felveszi a hátára.

Csontja ropog súlya alatt,
de a hintó azért halad.

Körbe-körbe viszi az udvarban,
benne van minden kalandban.
Nem öreg már, fiatal újra,
mert hátán lovagol a kis unoka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése