Harmatcsepp

Az őszi fákon kis vízcsepp ül

Harmatba bújva az ág végére gyűl

Lassan folyik végig, nem kell sietnie

van még egy csöppnyi kis ideje.

Ha végére ér, körülnéz, majd vár egy kicsit

hátha jön még harmat-társ ki felvidít.

Majd ha kövérre hízott, és nem bírja tovább

Elengedi az ágat, csöppen alább.

Ég és föld között zuhanva a semmibe

Alakját mégis hűen megőrizve

Dacolva széllel, köddel, reggeli hideggel

Lecsöppen a fűre, hűvös közönnyel.

Ott az avarban aztán összegyűlik,

mint hegyről lezúgó kis patak, megnyugszik.

Csillog a reggel sápadtas napfényében,

dacol vele, míg el nem viszi innen.

Egyszer talán itt, talán máshol

Felbukkansz a fenti világból

Ágra csöppensz vagy tán párkányra,

vagy egy kacagó kislány nyakába?

Őszi ékkő, gyönyörű kis vízcsepp

napfénnyel, köddel dacoló

újra meg újra égbe vágyó

harmatcsepp, te vagy a legszebb!