Az
őszi fákon kis vízcsepp ül
Harmatba
bújva az ág végére gyűl
Lassan
folyik végig, nem kell sietnie
van
még egy csöppnyi kis ideje.
Ha
végére ér, körülnéz, majd vár egy kicsit
hátha
jön még harmat-társ ki felvidít.
Majd
ha kövérre hízott, és nem bírja tovább
Elengedi
az ágat, csöppen alább.
Ég
és föld között zuhanva a semmibe
Alakját
mégis hűen megőrizve
Dacolva
széllel, köddel, reggeli hideggel
Lecsöppen
a fűre, hűvös közönnyel.
Ott
az avarban aztán összegyűlik,
mint
hegyről lezúgó kis patak, megnyugszik.
Csillog
a reggel sápadtas napfényében,
dacol
vele, míg el nem viszi innen.
Egyszer
talán itt, talán máshol
Felbukkansz
a fenti világból
Ágra
csöppensz vagy tán párkányra,
vagy
egy kacagó kislány nyakába?
Őszi
ékkő, gyönyörű kis vízcsepp
napfénnyel,
köddel dacoló
újra
meg újra égbe vágyó
harmatcsepp,
te vagy a legszebb!
