Hajnal

Úgy ébredtem, 
mint lusta hajnali fény a kertek alján. 
Pillám alá már be-be szűrődött 
az első merész kora napsugár. 
Éreztem, 
hogy lehunyt szememen át felmelegít, 
s lustaságom nyújtózásba kényszerít. 
Kinyitottam szemem, 
magamba szívtam a tavasz fényét, 
s kedvesem érintését. 
Ő is ébredt, 
csendesen simult, 
csókot lehelt gyűrött arcomra. 
S álmosságom messzire űzve, 
hozzá bújva köszöntöttem az ébredő reggelt... 
Az összehúzott függöny-ráncok mögött 
a reggel lassan győzött, 
s míg a fény-árnyék játék bekúszott ágyunkra, 
madárdal csendült fel, 
s narancsos meleg bújt mellénk. 
Oly jó még kicsit összebújva, 
éhezőn várni a Nap fényét... 
s mire átveszi az uralmat 
ég és föld között, 
s mire betölti a szobát meleg selymes palásttal, 
felébredünk, 
kétkedőn, 
ráérőn, 
mint a felhő mögül előtörő 
hajnali fénysugár.