A szkarabeuszgyűrű - részlet

Egy fiatal nő lóháton épp akkor érkezett meg. Kalapot és lovaglóruhát viselt. Nem tudtam ki ő, csak azt, hogy olyan nő, amilyet még sosem láttam. Nem is igazán a szépsége fogott meg - hiszen onnan fentről nem láthattam arcának vonásait - hanem ahogy ült a lovon. Férfimód lovagolt, nadrágban, csizmában. Hihetetlenül könnyedén ugrott le a lóról. Kecses volt, de mégis erős és határozott. Megérezhette, hogy figyelem, mert felnézett rám. Elmosolyodott és integetett nekem. Zavartan visszaintettem és elhúzódtam az ablaktól. Egy perc sem telt bele, kivágódott az ajtó és beviharzott rajta. Megállt előttem, levette a kalapját és így szólt:

- Ön bizonyára Howard Carter! Apám már sokat mesélt Önről! Lady Evelyn vagyok, a lord lánya. Apám is mindjárt jön, csak szokás szerint lemaradt – mesélte, közben leült egy fotelba, velem szembe és rám emelte tekintetét.

Ekkor tudtam jobban megfigyelni őt. Barna haja volt és szürkéskék szeme. Egyszerű vonások, de határozottság és lendület áradt belőle. Teljesen lebénultan álltam előtte. Mint egy idióta. Egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Azelőtt nem igazán érdekeltek a nők. Nem is volt alkalmam sem módom, hiszen lekötött a munkám. Ezért a Lady Evelynnel való találkozás igencsak mély nyomot hagyott bennem. Talán még most is ott állnék, ha rám nem szólt volna:

- Ne ácsorogjon ott Mr.Carter! Kérem, foglaljon helyet, és meséljen nekem Egyiptomról! Valóban olyan szép és varázslatos, mint ahogy apám meséli? - kérdezte s közben fürkészően nézett rám. Épp válaszolni készültem, mikor a Lord belépett az ajtón. Ő is lovagló öltözéket viselt, mint a lánya. Mikor meglátott öröm áradt szét fáradt arcán:

- Carter! Örülök, hogy látom! - kezet fogtunk majd átölelt, mint a régi jó cimborákat szokás - Látom megismerkedett Evelynnel! Kedvesem hozass fel nekünk egy kis teát! Barátunk biztosan megszomjazott ide jövet! Üljön le, és mesélje el, mi szél hozta ide?

Elmondtam mi járatban, vagyok, hogy szeretném még az ásatást folytatni és említést tettem gyanúmról is. Kitekertem a térképet és részletesen elmondtam mindent. Közben Evelyn visszatért a teával. .Ő is leült és figyelte minden szavam. Láttam a Lordon, hogy nem hisz nekem, de azt is láttam, hogy a lányát teljesen felvillanyozza a dolog. Egy elfeledett fáraó sírjának meglelése igazi kalandot ígért számára. Mikor befejeztem és vártam Carnarvon reakcióját, összeakadt a tekintetem Evelynével. Sohasem érzett lüktetés futott végig rajtam pillantásától.

- Barátom, mindaz, amit elmondott szép és jó. De semmi biztosat nem tudunk! Azt akarja, hogy kutassak tovább egy olyan helyen, ahol egyáltalán nem biztos, hogy találunk valamit? Nem finanszírozok egy bizonytalan kimenetelű feltárást! Jobb, ha elfelejti! – legyintett elutasítva.

Megijedtem. Muszáj folytatni, nem lehet most abbahagyni mikor már olyan közel, van a cél!

- Kérem, gondolja meg! Csak egyetlen idényről lenne szó! – próbálkoztam kétségbeesetten - Sőt, csak annyit kérek Öntől, hogy ha nem akarja, nem kell anyagilag támogatnia, majd én az ásatást fedezem! Csak az engedélyt tartsa meg! Kérem! - szinte könyörgőre fogtam. Bármire képes lettem volna azért az engedélyért.

Ekkor Lady Evelyn szólalt meg:

- Ennyire biztos abban, hogy ott van az a sír?

- Igen kisasszony! Teljesen biztos vagyok benne!

- Miért ilyen biztos benne?- szegezte nekem a kérdést.

- Mert érzem.

A Lady bólintott. Látszólag neki ez bőven elég volt. Odafordult apjához, átölelte a nyakát és esdeklőn így szólt:

- Apám, kérlek, add meg azt az engedélyt! Egy évet kér. Az nem a világ! Ha nem talál semmit az sem egy nagy veszteség. De képzeld el, ha tényleg igaza van Mr.Carter-nek, és tényleg ott az a sír! Hírnév és gazdagság vár ránk! Add meg azt az engedélyt! - kérlelte.

A lord nem sokáig tudott ellentmondani a lánynak. Bólintott és így szólt:

- Rendben van, de csak a te kedvedét Evelyn! Megadom az engedélyt, még egy szezonra!

- És az ásatást is fedezzük! - tette hozzá a lány.

- Igen fedezem az ásatást is! - egyezett bele a lord.

- Köszönöm! - nyögtem ki.

- Ne nekem, a lányomnak köszönje!

- Köszönöm Lady Evelyn!

- Nem kell megköszönnie! Találja meg azt a sírt Mr.Carter!

- Igyekezni fogok!- ígértem lelkesen.

Így történt, hogy két nap múlva kezemben az engedéllyel és a támogatással visszaindultam Egyiptomba. Ám elutazásom előtti estén kopogtattak az ajtómon. Egy szállodában szálltam meg, ezért azt gondoltam, biztosan a takarítónő hoz néhány törölközőt. Kinyitottam, és megdöbbenésemre Carnarvonék inasa állt velem szemben egy hatalmas csomaggal a kezében.

- Mr.Carter ezt a Lady küldi Önnek! - jelentette ki. A kezembe nyomta, majd elviharzott. Még csak megköszönni sem tudtam. Bevittem és letettem az asztalra. Akkor vettem csak észre, hogy egy kalitka az. Sötétkék kendővel volt leborítva. Levettem róla a kendőt. Egy kanári ült benne. A kalitkán egy kis kártya díszelgett. Levettem kinyitottam. Ez állt benne:

"HOZZON ÖNNEK EZ A KANÁRI SZERENCSÉT!

LADY EVELYN”

Carter újra töltött egy pohárka italt, amit szinte azonnal felhajtott. Szeme már kezdett fátyolosan tekinteni a távolba. Az alkohol, és az emlékek együttesen megtették a kellő hatást. Letette a kiürült poharat, ráemelte ködös tekintetét újdonsült barátjára, és tovább szőtte a történetet:

- Mikor visszatértem Egyiptomba kezemben a kanárival, egyre jobban elhatalmasodott bennem az érzés, hogy meglelem Tutanhamon sírját. Embereim is szárnyra kaptak, hiszen egy madárral tértem vissza. A madár - főleg a sólyom - szent állat volt Egyiptomban. A kanárim, pedig egy sárga tollú madár volt, pont olyan, mint egy aranytollú madár. Jó előjelnek számított. Mindenki részt akart venni az ásatásban.

Mint ahogy azt Ön is tudja megleltük a sírt. Ennek a történetét szinte mindenki hallotta, ezért nagy részletekbe nem megyek bele, csak a legfontosabbakat mesélem el.