Tavasz varázs

Erdő mellett állok, hallgatom, hogy suttognak a fák

gyermeküknek suttognak így az anyák.

Lágy szellő fúj, épp csak borzolja hajamat,

érzik a levegőben már a tavasz-zamat.

A nap simogat, mint kedvesét az éhes szerető,

lágyan ér hozzám, érzése alig leplezhető.

Becsukom szemem, élvezem minden pillanatát,

s magamba szívom a természet illatát. 

Valahol méhek dongnak, zümmög a mező

Ezer pillangó röppen fel, mint megannyi legyező.

Tündöklő tündérkert, varázslatos és szép,

mint felettünk a bodros-felhős kék ég.

Sétálok még egy kicsit, amott patak csobog,

megállok, nézem, de gyorsan tovább robog.

Hallgatom, ahogy egy dallamot játszik,
Amott egy hegycsúcs, épp csak látszik.

Nem megyek tovább, épp eleget láttam,

ma már erdőt-mezőt bejártam.

Boldogság s béke járja át a szívem,

úgy érzem, megkaptam azt, amiért jöttem!