Tavasz varázs

Erdő mellett állok, hallgatom, hogy suttognak a fák

gyermeküknek suttognak így az anyák.

Lágy szellő fúj, épp csak borzolja hajamat,

érzik a levegőben már a tavasz-zamat.

A nap simogat, mint kedvesét az éhes szerető,

lágyan ér hozzám, érzése alig leplezhető.

Becsukom szemem, élvezem minden pillanatát,

s magamba szívom a természet illatát. 

Valahol méhek dongnak, zümmög a mező

Ezer pillangó röppen fel, mint megannyi legyező.

Tündöklő tündérkert, varázslatos és szép,

mint felettünk a bodros-felhős kék ég.

Sétálok még egy kicsit, amott patak csobog,

megállok, nézem, de gyorsan tovább robog.

Hallgatom, ahogy egy dallamot játszik,
Amott egy hegycsúcs, épp csak látszik.

Nem megyek tovább, épp eleget láttam,

ma már erdőt-mezőt bejártam.

Boldogság s béke járja át a szívem,

úgy érzem, megkaptam azt, amiért jöttem!

Felnőttünk

Felnőttünk!

S elfeledtünk az életre rácsodálni!

Nem tudjuk már, hogy milyen csillogó szemmel,

nyitott szívvel élni!

Nem érezzük a frissen nyírt fű illatát,

eső után az aszfalt perszelő szagát,

Nem látjuk a csillagos eget nyári estén,

S nem vesszük észre a mohát a szikla testén.

Nem látjuk meg a jégvirágot, mit a szél karcolt az ablakba,

Csak a számlát látjuk, ami érkezett a postaládába.

S nem várjuk az ünnepet, nem várjuk a telet,

mert unjuk a hideget és a jeget.

Nem halljuk a falevelek zizegését, a madarak dalát.

Nem halljuk a tavaszi szél susogását.

Csak a mennydörgést halljuk, a vihar szavát,

A szitkozódó postást, a szomszéd káromkodását.

Nem nevetünk szívből, ha viccet hallunk,

s nem sírunk, ha fáj valami, csak elballagunk.

Nem mondjuk el mi bánt bennünket, csak megsértődünk,

S kit szeretünk, azzal sem törődünk...

Lásd meg a jót, a szépet!

Láss meg mindenben egy pillanatnyi boldog képet!

Növessz szárnyat!Repülj magasra!

Érezd a nap melegét, várj a tavaszra!

Hagyd, hogy elszálljon belőled a rossz a méreg!

Légy szabad röptű, tiszta gyermeki lélek,

ki élni akar s újra meg újra

Lát, érez, nevet s igazán szeret,  kész az útra!

Ki kopog?

Ki kopog az ablakon?

Tán eső hull a balkonon?

Szél fúj, és az zörög?

Tán vihar jön, az ég dörög?

Nem esik az eső, nem fúj a szél,

már rég messze a nagy szakállú tél!

Akkor mégis ki kopog? Mi kopog?

Egy fakopács az, ki az ablakon bekopog.

Süt a nap, süt a nap, fakopács játszik

itt a tavasz, itt a tavasz, ez rajta is látszik.

Átröppen a fára, ott keres étket

kutatja a fatörzsből az ízletes férget.

Ide ugrik, oda ugrik, nagyon szapora,

tele a begye, mire itt a vacsora.

Ki kopog, mi kopog, fakopács a fákon

Ki zörög, mi zörög, kismadár az ágon.

Szivárvány csúszda

Szivárvány az égen

Tündököl szépen

Ezerszínű csillogó

selyemkendőként lobogó.

Felmásznék rá szépen

magasba az égben.

Leülnék a tetejére,

Lábam lógatnám a mélybe.

Körülnéznék, milyen a világ,

hogy nő a mezőn a sok virág

Nézelődnék napestig

Vagy holnapután hajnalig.

Ha már unnám magam nagyon

Lecsúsznék a túloldalon.

S ha megint fent ragyog

Szólnak nekem az angyalok.

Katica-dal

Tavaszi eső esik, koppan cseppje a leveleken,

gomba alatt az eső elől egy katica megpihen.

Ázva-fázva kuporog, vizes minden porcikája

az eső teljesen eláztatta, vizes lett a ruhácskája.

Kis szárnyait rebegteti, szárítaná, ha tudná,

de az eső egyre jobban hull, hát inkább hagyná.

Leül a fűbe, türelmesen várakozik,

Közben, hogy ne unatkozzon, így dudorászik:

„Napocska bújj elő, elázik a szárnyam,

s vizesen nem repülhetek messzire bátran.

Napocska bújj elő, melegíts fel engem,

elég volt az esőből, engedj elmennem!

Vár otthon a család, nem tudják, hol vagyok

Ázok-fázok, mindjárt rögvest megfagyok!”

S láss csodát, elállt az eső, kisütött a nap.

A kis katica boldogan újra szárnyra kap.

Sietve haza röppent, várták már nagyon,

S nagyon örült, hogy túl van a vizes kalandon.

Húsvét ünnepe

A húsvét olyan ünnep,

mikor a rügyek megpezsdülnek,

mikor  vége szakad a télnek

s az emberek újra remélnek.

A húsvét olyan ünnep,

mikor nem folyhatnak könnyek.

Vidámság legyen és sonka

 az asztalon álljon a piros tojás halomba’

A húsvét olyan ünnep,

Mikor a fiúk locsolkodni mennek

A lányok várják őket, szív repesve

Szép ruhába, copfosan kifestve.

A húsvét olyan ünnep,

Mikor napja van a bűnnek

Jézus értünk halt, tisztult a lélek

S az égbe felszállt egy ártatlan élet

Késlekedő tavasz

Hol van a tavasz, merre jár?

Tán tél után rögtön jő’ a nyár?

Hol marad a madárszó, a rügy pattanó zenéje?

hol késlekedik a virágzó mező, szelencéje?

Hol van a selymes fű, mely fogad a réten?

Mi ez a sok eső, hó a téli szélben?

Esik és fúj, tombol a jeges szél,

mostohán bánik velünk a tavaszi tél.

Tréfál velünk a természet, vagy tanítani akar?

Tán figyelmeztetés, hogy az ember túl sokat akar?

Hová lett a melengető márciusi napsugár?

Hol van a kora tavaszi selymes nyár?

Tűnj el hideg, egyetlen porcikám se’ kíván,

A tavasz kell, hogy az erdőben járván

 érezzem a tavasz, simogató szelét,

mely minden lépésnél felém nyújtja kezét.

A tavasz még várat magára,

de telet űzi már, messze a határba

S jön majd madárdal, ékes, szépen szóló

rügy fakad, s virág nyílik, s nem károg a holló.