Felnőttünk!
S elfeledtünk az életre rácsodálni!
Nem tudjuk már, hogy milyen csillogó szemmel,
nyitott szívvel élni!
Nem érezzük a frissen nyírt fű illatát,
eső után az aszfalt perszelő szagát,
Nem látjuk a csillagos eget nyári estén,
S nem vesszük észre a mohát a szikla testén.
Nem látjuk meg a jégvirágot, mit a szél karcolt az ablakba,
Csak a számlát látjuk, ami érkezett a postaládába.
S nem várjuk az ünnepet, nem várjuk a telet,
mert unjuk a hideget és a jeget.
Nem halljuk a falevelek zizegését, a madarak dalát.
Nem halljuk a tavaszi szél susogását.
Csak a mennydörgést halljuk, a vihar szavát,
A szitkozódó postást, a szomszéd káromkodását.
Nem nevetünk szívből, ha viccet hallunk,
s nem sírunk, ha fáj valami, csak elballagunk.
Nem mondjuk el mi bánt bennünket, csak megsértődünk,
S kit szeretünk, azzal sem törődünk...
Lásd meg a jót, a szépet!
Láss meg mindenben egy pillanatnyi boldog képet!
Növessz szárnyat!Repülj magasra!
Érezd a nap melegét, várj a tavaszra!
Hagyd, hogy elszálljon belőled a rossz a méreg!
Légy szabad röptű, tiszta gyermeki lélek,
ki élni akar s újra meg újra
Lát, érez, nevet s igazán szeret, kész az útra!
