2013. április 27., szombat

Felnőttünk




Felnőttünk!
S elfeledtünk az életre rácsodálni!
Nem tudjuk már, hogy milyen csillogó szemmel,
nyitott szívvel élni!

Nem érezzük a frissen nyírt fű illatát,
eső után az aszfalt perszelő szagát,
Nem látjuk a csillagos eget nyári estén,
S nem vesszük észre a mohát a szikla testén.

Nem látjuk meg a jégvirágot, mit a szél karcolt az ablakba,
Csak a számlát látjuk, ami érkezett a postaládába.
S nem várjuk az ünnepet, nem várjuk a telet,
mert unjuk a hideget és a jeget.

Nem halljuk a falevelek zizegését, a madarak dalát.
Nem halljuk a tavaszi szél susogását.
Csak a mennydörgést halljuk, a vihar szavát,
A szitkozódó postást, a szomszéd káromkodását.

Nem nevetünk szívből, ha viccet hallunk,
s nem sírunk, ha fáj valami, csak elballagunk.
Nem mondjuk el mi bánt bennünket, csak megsértődünk,
S kit szeretünk, azzal sem törődünk...

Lásd meg a jót, a szépet!
Láss meg mindenben egy pillanatnyi boldog képet!
Növessz szárnyat!Repülj magasra!
Érezd a nap melegét, várj a tavaszra!

Hagyd, hogy elszálljon belőled a rossz a méreg!
Légy szabad röptű, tiszta gyermeki lélek,
ki élni akar s újra meg újra
Lát, érez, nevet s igazán szeret,  kész az útra!




2013. április 16., kedd

Ki kopog?




Ki kopog az ablakon?
Tán eső hull a balkonon?
Szél fúj, és az zörög?
Tán vihar jön, az ég dörög?

Nem esik az eső, nem fúj a szél,
már rég messze a nagy szakállú tél!

Akkor mégis ki kopog? Mi kopog?
Egy fakopács az, ki az ablakon bekopog.
Süt a nap, süt a nap, fakopács játszik
itt a tavasz, itt a tavasz, ez rajta is látszik.

Átröppen a fára, ott keres étket
kutatja a fatörzsből az ízletes férget.
Ide ugrik, oda ugrik, nagyon szapora,
tele a begye, mire itt a vacsora.

Ki kopog, mi kopog, fakopács a fákon
Ki zörög, mi zörög, kismadár az ágon.

2013. április 13., szombat

Szivárvány csúszda



Szivárvány az égen
Tündököl szépen
Ezerszínű csillogó
selyemkendőként lobogó.

Felmásznék rá szépen
magasba az égben.
Leülnék a tetejére,
Lábam lógatnám a mélybe.

Körülnéznék, milyen a világ,
hogy nő a mezőn a sok virág
Nézelődnék napestig
Vagy holnapután hajnalig.

Ha már unnám magam nagyon
Lecsúsznék a túloldalon.
S ha megint fent ragyog
Szólnak nekem az angyalok.


Katica-dal







Tavaszi eső esik, koppan cseppje a leveleken,
gomba alatt az eső elől egy katica megpihen.
Ázva-fázva kuporog, vizes minden porcikája
az eső teljesen eláztatta, vizes lett a ruhácskája.

Kis szárnyait rebegteti, szárítaná, ha tudná,
de az eső egyre jobban hull, hát inkább hagyná.
Leül a fűbe, türelmesen várakozik,
Közben, hogy ne unatkozzon, így dudorászik:

„Napocska bújj elő, elázik a szárnyam,
s vizesen nem repülhetek messzire bátran.
Napocska bújj elő, melegíts fel engem,
elég volt az esőből, engedj elmennem!
Vár otthon a család, nem tudják, hol vagyok
Ázok-fázok, mindjárt rögvest megfagyok!”

S láss csodát, elállt az eső, kisütött a nap.
A kis katica boldogan újra szárnyra kap.
Sietve haza röppent, várták már nagyon,
S nagyon örült, hogy túl van a vizes kalandon.




2013. március 24., vasárnap

Húsvét ünnepe



A húsvét olyan ünnep,
mikor a rügyek megpezsdülnek,
mikor  vége szakad a télnek
s az emberek újra remélnek.

A húsvét olyan ünnep,
mikor nem folyhatnak könnyek.
Vidámság legyen és sonka
 az asztalon álljon a piros tojás halomba’

A húsvét olyan ünnep,
Mikor a fiúk locsolkodni mennek
A lányok várják őket, szív repesve
Szép ruhába, copfosan kifestve.

A húsvét olyan ünnep,
Mikor napja van a bűnnek
Jézus értünk halt, tisztult a lélek
S az égbe felszállt egy ártatlan élet

2013. március 21., csütörtök

Késlekedő tavasz



Hol van a tavasz, merre jár?
Tán tél után rögtön jő’ a nyár?
Hol marad a madárszó, a rügy pattanó zenéje?
hol késlekedik a virágzó mező, szelencéje?

Hol van a selymes fű, mely fogad a réten?
Mi ez a sok eső, hó a téli szélben?
Esik és fúj, tombol a jeges szél,
mostohán bánik velünk a tavaszi tél.

Tréfál velünk a természet, vagy tanítani akar?
Tán figyelmeztetés, hogy az ember túl sokat akar?
Hová lett a melengető márciusi napsugár?
Hol van a kora tavaszi selymes nyár?

Tűnj el hideg, egyetlen porcikám se’ kíván,
A tavasz kell, hogy az erdőben járván
 érezzem a tavasz, simogató szelét,
mely minden lépésnél felém nyújtja kezét.

A tavasz még várat magára,
de telet űzi már, messze a határba
S jön majd madárdal, ékes, szépen szóló
rügy fakad, s virág nyílik, s nem károg a holló.

2013. március 3., vasárnap

Ezüst híd





Lassan bukik le a Nap a tó mögött,
mint magányos kő a hegyről legördült,
S messze a kopasz téli fák fölött
a szél fáradt zenét hegedült…

A víz hártyás, alig-alig fodrozódik,
Felszínén az utolsó napsugár elcsúszik.
Metsző szél rohan a tavon át,
S a mélyben egy halraj úszik át…

Csendesen, észrevétlen úsznak
Kitudja merre hová indulnak,
hisz a tó sem végtelen, de itt élnek
S ki vannak téve minden tavi-szeszélynek.

Tudják, hol vannak az áramaltok
hol ülnek hattyúk a vízen kecsesen
hogy merre vannak kis kavics-járatok
s hol hullámzik a víz halkan észrevétlen.

Este van, a Hold tölti be az eget
S a szél megdermeszti a jeget.
Csendes minden a környéken,
de lent a mélyben ünnep van készülőben….

A Hold már az úr, magasan jár az égen,
Lubickol a tó az ezüstös fényben.
A halak végre meglelték, mit kerestek,
az ezüst hidat, mit a Hold a vízre eresztett.

Az éj előtt